Vonyarcvashegy

Balatongyörökről érkezünk a strandjáról is híressé vált Vonyarcvashegyre, melyet Gyenesdiás követ a Nyugat-Balatoni térségben.

Nevéből kitűnik, hogy több település egyesítésével jött létre. 

Ha figyelmesen érkezünk a községbe, feltűnik egy kisebb méretű domb, melynek tetején egy kápolna áll. Csodálatos és különleges szellemiségű kirándulócélpont a Szent Mihály-domb a régi temetővel övezett kistemplommal. A vashegyi emberek a múlt század közepéig a Szent Mihály-domb oldalában levő temetőbe temetkeztek, mely mellett egy halottasház is állt. Az idők folyamán a temető elhagyatottá, a halottas ház omlataggá vált, de mára a szépen helyrehozott 40 halász emlékhelynél minden évben elhelyezik az emlékezés koszorúját az egykor élt balatoni halászok a tiszteletére. A vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolna hazánk egyetlen halászkápolnája. Az épület mellől elképesztő kilátásban lehet részünk, alattunk a közeli Balaton kéklő vízteste kivételes élményt ad. A 136 méteres dolomitképződmény valaha sziget lehetett, a 13. században a dombtetőn kis vár épült, amely a történelem viharában a kápolnát kivéve szinte teljesen megsemmisült. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben építtette az a 40 halász, akik szerencsésen megmenekültek egy pusztító balatoni viharból. 

1999-ben létesült a Balatoni Halászok parkja, amely a turisták kedvelt megállóhelye. 

A Vonyarci Szent Kereszt Felmagasztalása temetőkápolna és a Vashegyi Szűz Mária neve kápolna is jelentős értéket képviselő egyházi építmények. 

A Kitaibel kilátó jó szívvel ajánlható kirándulócélpont. 2002-ben építette meg a Vonyarcvashegyi Önkormányzat segítségével a Balaton-felvidéki Nemzeti Park az új kilátót. 

A Vonyarc Marina egy különleges kikötő, ahol étterem is található. 

Borítókép: Kovács Péter

Írta/fotózta:

Vonyarcvashegy - Látnivalók
Sorry, No posts.
Vonyarcvashegy - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Vonyarcvashegy - Szállások
Sorry, No posts.
Vonyarcvashegy - Borászatok
Sorry, No posts.
Vonyarcvashegy - Strandok
Sorry, No posts.
Vonyarcvashegy - Hasznos infók
Sorry, No posts.