Aki járt már Válluson, joggal érezheti, hogy a Keszthelyi-hegység szíve ott dobban.

Mesebeli fekvésű, zsákfalunak tekinthető település, felfedezendő kirándulóutak sokaságával. Várvölgy szomszédságában terül el, az utcákat elhagyva egészen Balatongyörökig ereszkedhetünk le, elérve a közeli Balatonpartot is. 

Első említése 1121-ből való, ekkor kapja az almádi monostor adományként. A török portyázásai miatt a népesség elmenekült a közeli, védettséget nyújtó területekre, majd a veszély elmúltával visszaszivárgott és eltérő helyen újra telepítette a községet. A Pusztatemető nevű dombháton felfedezhető az egykori település nyoma.

A lakosság megélhetését elsősorban a búza, rozs és kukorica termesztése, a legelőin szarvasmarha tartás, az urasági erdőkben a makkoltató sertéstenyésztés biztosította. Fontos volt az erdőművelés is, a kitermelt fával a falu lakói kereskedtek, a dolomit-lejtőket fenyővel ültették be.
Az 1767 és 1774 között végrehajtott, Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezés felmérésekor mindössze 22 házas zsellért találtak itt, földesuruk ekkor Festetics Pál volt.

Egyedi műemléki védelem alatt áll a falu késő barokk stílusú római katolikus temploma. Az építmény egyhajós, félköríves szentélyzáródású, keleti homlokzati toronnyal rendelkezik. 

A falu településszerkezete megőrződött, a házak az utcára merőlegesen épültek, többnyire nyeregtetővel. Egyedi tájértékek sora, köztük kőkeresztek és egyéb művészeti alkotások gazdagítják a faluképet. Figyelemre méltó az autóbuszfordulónál telepített Rákóczi Ferenc mellszobor. Egész alakos faragott szobrok is feltűnnek a Büdöskúti pihenőhelynél: fából készítették el Szent Hubertusz illetve Szent István alakját. 

Írta/fotózta:

Vállus - Látnivalók
Sorry, No posts.
Vállus - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Vállus - Szállások
Sorry, No posts.
Vállus - Borászatok
Sorry, No posts.
Vállus - Strandok
Sorry, No posts.
Vállus - Hasznos infók
Sorry, No posts.