A Balaton-felvidéki táj tavasszal, a mandulavirágzás idején mutatja egyik legszebb arcát. A helybéli borok és az újra felkarolt mandula népszerűsítése érdekében egy évtizede szervezi a Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület a hagyományos „Akali Bor Napja Mandulavirágzáskor” című programsorozatot. Az egész hétvégés esemény során a borral és a mandulával kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, és nyitott pincék keretében, a szőlőhegy bejárásakor kóstolhatók a Fenye- és Les-hegy kiváló borai. A résztvevő pincék Balatonudvari és Balatonakali (kis részben Dörgicse) területén helyezkednek el, egy részük látogatható bejelentkezés alapján egész évben. Nem csupán a borok miatt, hanem a szőlőhegyek különleges értékei, a pincék-présházak miatt is érdemes célba venni a területet. A büszke tekintetű, kétszintes présházak többsége védett műemlék, fotósok számára is érdekes, ígéretes témát jelentenek az épületrészletek, egyedi díszítőelemek.
Balatonudvari nyugati végétől indulunk a Les-hegy felé, murvás erdei úton. A szőlőhegy aljától már útba igazítanak a táblák a Skrabski pince irányában, melynek épületét hűen megőrizték, jó példát mutat a felújítás tekintetében. Szinte a szomszédjában, az alsó úton tovább haladva következik soron a Fürtös pince, amely egy kivételes értéket képviselő műemlék présház, 1821-es évszámmal a főhomlokzatán. Belseje is autentikus, elképesztő hangulat lesz úrrá rajtunk egy pohár jó rizling elfogyasztása mellett. Nyugati irányban indulunk tovább, szintén egy védett épület mellett elhaladva. Az erdősáv és a merőleges út elhagyása után már az Akali Les-hegy köveit tapossuk. A vörösborokkal is büszkélkedő Müller Pincénél érdemes megállni. Tovább haladva, délnek fordulva, majd ismét jobbra kanyarodva átérünk a Fenye-hegyre. Fölfelé véve az irányt az értékőrző felújításon átesett Meszleny pincét csodálhatjuk meg. A hegy felső részéről feltáruló panoráma jellemzésére nincsenek szavak… Egy újabb műemlék épület szegélyezi utunkat baloldalról: a Barátcsuha Borházhoz tartozó öreg présház, melynek belsejében egyedülálló boronafalazatú pincefal húzódik. Innen pár percre biztosan nyílik borkóstolási lehetőség a lenyűgöző kilátással bíró Mörk Pincénél. A helyszínről eltéveszthetetlen földút vezet Balatonakaliba, ahol a 71-es útra visszacsatlakozva tetszés szerint folytathatjuk utunkat.
Vendégek a Fürtös pincénél:
Vidám csapat a Meszleny pincénél:
Térképes segítség: turistautak.hu térkép