A Káli-medence közkedvelt és az 1980-as évek óta fokozott érdeklődés övezte kistája az egyik legvonzóbb térség a Balaton-felvidék területén.

A Balatontól pár kilométerre, Ábrahámhegy mellett fekszik a természetvédelmi majorról és az erdőben megbújó Mária Magdolna Pálos kolostorromról elhíresült Salföld. Kicsiny falu, de értékeit tekintve az ország egyik legsokrétűbb települése. Az itt élő Somogyi Győző festőművész, grafikus életműve egyedi kincs. Az első „bebíró” nemzedék által alapított Káli-medence Környezetvédelmi Társaság évtizedek óta töretlen aktivitással védelmezi az értékeket, a Káli Híradó című lapból bárki informálódhat az aktuális kérdésekről, folyamatokról. 

A területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok: a dimbes-dombos vidék Kál horka, majd Vérbulcsú szálláshelye volt, később pedig Koppány vezéré lett. Az Árpád-házi királyok idején Salkőkútnak nevezték, mert az egyik legismertebb birtokos az Atyusz nemzetségbeli Sal (Saul) volt. 

Salföld településképe igazán megkapó, a térségre jellemző népi építészeti sajátosságok fokozott hangsúllyal jelennek meg az oromfalas, sokszor macskalépcsővel kialakított házakon. Az épületek legnagyobb ékességei a vakolatdíszek, melyek számos jellegzetes motívumot vonultatnak fel. Csodálatos, ahogy a Nap állása kirajzolja az egyes formákat, minden napszak más és más szépséget hoz előtérbe. 

A helyi értéktár gazdag és izgalmas, többek között a Szent Máté templom, a Pajta Galéria, a Szövőműhely, a Balassi Bálint nap és a zöldágjárás hagyománya is jegyzésre került. 

A falu utcáin és a határban is több míves kőkereszt szegélyezi utunkat. 

A rövid sétával elérhető Csönge-hegyi kilátóhoz vezető út fontos természeti értékeket rejt, a feltáruló panoráma pedig szívet melengető. Kevesek előtt ismert, hogy itt is fellelhető a Káli-medence egyéb falvaihoz hasonlatosan egy időtálló kőzetekből felépülő kőtenger. 

Írta/fotózta:

Salföld - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Salföld - Szállások
Sorry, No posts.
Salföld - Borászatok
Sorry, No posts.
Salföld - Strandok
Sorry, No posts.
Salföld - Hasznos infók
Sorry, No posts.