Raposka a bazaltvulkanizmus formálta Szent György-hegy lábánál terül el, szőlői, présházai, nyaralói a hegy felső részéig húzódnak.

A Tapolca-Keszthely vasútvonal érinti a falut, a vonatmegállótól élménydús kirándulás tehető a Tapolca-patak mellett települt faluban és szőlőhegyén. A község címerében található zöld halom a Szent György-hegyet jelképezi, a hegy felett lebegő szőlőfürtök pedig a híres-neves “Szent György hegyi” borokra utaló motívumként jelennek meg. 

A településkép sajátos hangulatát a Szent Mihály templom uralja, mely 1888-ban épült. A templom hátsó felén míves szobor áll, Mária tartja a kezében a kis Jézust. 

A Szent György-hegy túraútvonalaira csatlakozhatunk a faluból, ám érdemes elkalandozni a bazaltorgonák megcsodálása előtt a szőlőskertek között is. Kivételesen szép panoráma tárul fel a Keszthelyi-hegység felé. A kertek szegélyén egy apró, rejtett értékre lehetünk figyelmesek: a Páduai Szent Antal kápolna kedves termetével, sárgás színével példásan illeszkedik a táji környezetbe. A források tanúsága szerint 1756-ban építették. Keletelt építmény, nyugatra néző kisméretű toronnyal. Hajóját teknőboltozat fedi, félköríves alaprajzot mutató szentéllyel. A kápolna értékőrző felújítása jó példaként követendő. 

A közel 4 km hosszú Szent György-hegyi bazaltorgonák tanösvény kezdőpontja a volt raposkai bányaudvarból indul. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park által létesített túraútvonal hét állomáson, ismertető táblákkal segíti tudásunk elmélyítését. 

Érdekesség, hogy 2020-ban a helybéli asszonyok hagyományőrző tollfosztással köszöntötték a februárt- erről hírt adott a Raposkai visszhang ingyenes kiadványa is. 

Írta/fotózta:

Raposka - Látnivalók
Sorry, No posts.
Raposka - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Raposka - Szállások
Sorry, No posts.
Raposka - Borászatok
Sorry, No posts.
Raposka - Strandok
Sorry, No posts.
Raposka - Hasznos infók
Sorry, No posts.