Nagyvázsony

Nagyvázsony neve összefonódott a Kinizsi-várral, a település fő látványosságát kirándulók ezrei keresik fel.

A vár történetéről és az aktualitásokról a kinizsivar.hu oldalon tájékozódhatunk. A kultúrtörténeti emlékek felkeresésén kívül számos turisztikai szolgáltatást vehetünk igénybe, és a természet adta feltöltődésben is részünk lehet. 

A Veszprém Megyei Értéktár is jegyez nagyvázsonyi megyei értékeket, a vár mellett a Pálos kolostorrom és az abban készült pálos kódexek is bővítik az értékek sorát. A temető melletti Szent Mihály hegyen álló építmény miséknek is otthont ad. A mondai hagyomány szerint Kinizsi Pál egyik török rabjának váltságdíjából épült volna a kolostor. Az alapítók célja az volt, hogy ez legyen családi temetkezőhelyük. Kinizsit 1494-ben ide temették, sírját föltárták, sírköve a nagyvázsonyi vár kápolnájában látható. A kolostor temploma nagyméretű egyhajós, sokszögzáródású szentélyű. Egykor pompás gótikus hálóboltozat fedte. A kolostorhoz gazdasági épületek is tartoztak. Az egészet fal övezte, amelyet 1959-ben csak részben tártak föl. Az intézményben művelt, buzgó szerzetesek éltek. Munkálkodásuk gyümölcsei közül máig fönnmaradt négy kézzel írott kódex. 

A település Nemesleányfalusi részénél, a Szent Jakab réten létesült egy különleges programokkal szolgáló intézmény, az Igásló Központ. A látogatóközpont különféle túrákat, lovasprogramokat, táborozási lehetőséget kínál, és rendezvényhelyszínként is funkcionál. 

Több izgalmas templomromot is felkereshetünk helyben, a Szent Jakab kolostorrom mellett az egykori Csepely falu pusztatemploma élményszerű felfedezést ígér. A templomokkal, műemlék épületekkel tűzdelt településközpontban több szolgáltatás elérhető. A Bercsényi utca 21. szám alatt egy csodálatos népi műemlék áll, a szabadtéri néprajzi kiállítóhelyként működő, utolsó tulajdonosáról Schumacher-háznak nevezett épület 1825-ben épült. Oromfala vakolatdíszes: az oromcsúcs alatt egyszerű függöny és cseppdísz, továbbá vakolatkeretes padlásszellőzők találhatók, kör alakú mezőben pedig az építés évszáma olvasható. 

A falu északi részén húzódó erdős térség, és a jelentős magassággal bíró Kab-hegy csúcsa, a Kinizsi-kilátóval vonzó turistacélpont. Tiszta időben a Mecsek vonulata is feltűnik. 

Írta/fotózta:

Nagyvázsony - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Nagyvázsony - Szállások
Sorry, No posts.
Nagyvázsony - Borászatok
Sorry, No posts.
Nagyvázsony - Strandok
Sorry, No posts.
Nagyvázsony - Hasznos infók
Sorry, No posts.