Gyepükaján

Eredetileg két falu állt itt, Gyepű és Kajánföldje, ezeket 1894-ben egyesítették.

Maga Gyepű, melynek neve védősávot, elválasztó határt jelentett valamikor, 1353-ban szerepelt először oklevélen, de az itt feltárt leletek azt bizonyítják, hogy sokkal régebben, már az őskorban is lakott hely volt. Az is látható, hogy itt, a Meleg-víz partján római település volt egykoron.

A falu a török időkben elpusztult, lakói később visszatértek. Érdekesség még, hogy a XIX-XX. század fordulóján itt létesült a Hibay- (vagy Hobay-) pusztán az Első Magyar Kókuszfonó és Szövőgyár, ahol külföldről behozott alapanyagból lábtörlőket és a templomok számára kókuszszőnyegeket gyártottak egészen 1947-ig. A település 1950-ig Zala megyéhez tartozott, akkor került át Veszprém megyéhez.

Gyepükaján Sümeg közelében, Csabrendek és Káptalanfa között terül el. A Gyepű előtag védősávot, elválasztó határt jelentett, 1353-ban szerepelt először oklevélen. Egykor két falu állt itt, Gyepű és Kajánföldje, ezeket 1894-ben egyesítették.

A helyi emlékezet szerint Dögvész volt a faluban az 1920-as években, ezután állították Szent Vendel szobrát a templom mellé.

A falu I. világháborús emlékműve a főtéren áll, az alkotás szoboralakja Pataky Andor munkája. 1989-ben felújították, ekkor került fel a talapzatra a II. világháborús tábla. 2007-ben ismételt megújításon esett át.

A településtől 2 km-re érdekes építmény fedezhető fel. A 13. században még létező Nagykeszi helység Árpád-kori templomának büszke maradványai tűnnek ki a hullámzó tájképből. Varázslatos természeti környezet övezi az átható történelmi hangulatú építményt. A műemlék tornya védelmi jellegű, földszintje ablaktalan, a felsőbb emeleteken lőrésablakok láthatók. Védelmi jellegre utal az a sajátosság is, hogy a hajó és a torony közötti átjárás a földszinten hiányzik. A toronyba a kegyúri karzatról, az első emeletről lehet bejutni. A templom megközelítően kör alakú kerítőfalának nyomai ma is jól kivehetők. A település címerében a Nagykeszi templomromnak ezüst színű stilizált motívuma szerepel. A templomrom előterében 2000-ben kőkeresztet állítottak az elpusztult Nagykeszi emlékére.

A község környezetében kedvelt kirándulóhely a melegvízi erdő többszáz éves tölgyese, a volt melegvízi fürdő környéke.

Borítókép: Mészáros Norbert

Írta/fotózta:

Gyepükaján - Látnivalók
Sorry, No posts.
Gyepükaján - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Gyepükaján - Szállások
Sorry, No posts.
Gyepükaján - Borászatok
Sorry, No posts.
Gyepükaján - Strandok
Sorry, No posts.
Gyepükaján - Hasznos infók
Sorry, No posts.