Balatonakali

A középkori Ság- és Akalidörgicse faluk a XIV-XVI. században a székesfehérvári őrkanonokság jobbágy falvai voltak.

A török háborúk során a tihanyi magyar végvárat szolgálták. A XVI század végére a falu elnéptelenedett. A községben szép régi parasztházak maradtak fenn. A Fenye-hegyen védetté nyilvánított XIX. század elején épített pincék találhatók.1860-basn épült a műemlék Mandula csárda.

A 71-es főúton Balatonudvarit elhagyva érhető el a békés hangulatú, népszerű üdülőhely, Balatonakali. Határa kiterjedt, gazdag épített örökségével kitűnik a part menti települések közül.

A Kossuth Lajos utcán sorban érik egymást a műemlék lakóházak, köztük a virágos környezetben álló, példásan rendbehozott Tájház. A Vasút térnél meghitt hangulatot kölcsönöznek a zöld környezetből emelkedő templomok, melyek szintén védettek.

Országos viszonylatban is híressé vált a csodálatos mandulavirágzáshoz kapcsolt, „Akali Bor Napja Mandulavirágzáskor” elnevezésű rendezvény, amely több napon át biztosít érdekes programokat a látogatók számára. A mandulával, szőlővel, borral kapcsolatos előadások mellett kiállításokat is tartanak. Fő attrakcióként a Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület tagjai részvételével biztosított „nyitott pincék” várják borkóstolási lehetőséggel a túrán résztvevőket. A gasztronómiai vonal erősítése mellett a védett műemlékek, a szőlőhegyi épített örökség megismertetése a szervezők célkitűzése. A Fenye- és Les-hegyen található kivételesen díszes, kétszintes présházak országos hírűek. A szőlőhegyi tájékozódást elősegítik a nemrég jegyzett utcanevek.

A mandulatermesztésnek mély gyökerű hagyománya van Balatonakaliban, különleges és tiszteletre méltó cselekedet, hogy a település saját mandulaültetvényeket létesített annak érdekében, hogy ismét felkarolja ezt a remek gyümölcsfajtát.

A kiterjedt üdülőterületen családias hangulatú magánszálláshelyek állnak rendelkezésre, és több gyerektábor is létesült itt. Az Akali mólóról festői látvány tárul elénk, a horgászok mellett a fotósok is előszeretettel töltik itt idejüket.

Borítókép: Kovács Péter

Írta/fotózta:

Balatonakali - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Balatonakali - Szállások
Sorry, No posts.
Balatonakali - Borászatok
Sorry, No posts.
Balatonakali - Strandok
Sorry, No posts.
Balatonakali - Hasznos infók
Sorry, No posts.