Badacsonytomaj

A középkorban helyén Tomaj és Lád (1380-tól Ládtomaj), Felső-, Nagy. és Udvarnoktomaj (mai Badacsonytomaj) és Szőlőörs (ma Badacsonyörs) faluk terültek el.

A jelenlegi Klastromkút-dűlőben állt az 1263-ban először említett Szent Imre pálos kolostor. A falvak a török háborúk során (1548 és 1618 között) többször elnéptelenedtek, és csak a XVIII. században települtek újra. Az 1795. évi szüreten ismerkedett meg Kisfaludy Sándor a későbbi feleségével, Szegedi Rózával. Mindkettőjük présháza még mai is áll, Szegedi Rózáé emlékmúzeum. Kiemelkedő építészeti emlékek az 1780-ban épült Malatinszky-kúria, az 1798-ban épített népies barokk présház és pince, és a barokk épületek.

A Tapolcai-medence emblematikus tanúhegyeinek sorából kiemelkedik a geológiai és tájképi értéket képviselő Badacsony. A sajátos alakú hegy a világ minden tájáról érkezőket elbűvöli, vonzása jól érezhető, mikor felé közeledünk.

A szőlő és bor nemzetközi városa címet viselő, több településrészt magába foglaló kisváros a leghíresebb vulkáni tanúhegy lejtőin és annak szomszédságában, az Örsi-hegyen fekszik. A szőlő- és borkultúra tette mindenki előtt ismertté, és tartja a mai napig a köztudatban. 2020-ban jelent meg a „Badacsony, a magyar borvidékek ékessége” című kötet, amely részletesen dolgozza fel és mutatja be a hegy és a borvidék történetét, minden szegletét, ismertetve az értékeket is.

A Badacsonyi Borhetek rendezvénye kiemelten népszerű, de egész évben lehetőségünk nyílik borkóstolásra a jó hangulatú vendéglátóhelyeken, borteraszokon. A borvidéken a fehérborok vannak többségben, a fehér szőlőfajták adják a világszinten kiemelkedő minőséget. Feltétlenül kóstoljuk meg a klasszikus szürkebarát mellett olasz rizlinget, az egyre nagyobb teret visszahódító furmintot, valamint a jellegzetes badacsonyi fajtát, a kéknyelűt. Egyes pincészeteknél megtaláljuk a hungarikum fajtának számító bakatort is.

Badacsony hegyén gyöngyszemként hatnak a szőlőhegyi kápolnák, a Szent Anna kápolna autentikus, szőlővel tarkított környezetével megkapó. A Szent Donát kápolnát már nyaralóépületek övezik, a Badacsonyörsön épült Padovai Szent Antal kápolna pedig védett műemlék. Számos, híres személyiséghez köthető jeles épület áll a hegyoldalban. Kisfaludy Sándor egykori présháza mellett közismert például a Szegedy Róza-ház, a nemrég megújult Malatinszky-kúria, a Békássy-ház, vagy a Sitkey-Nagy kúria.

A hegyre turisták tömege látogat el minden évszakban, jelzett turistautak, ösvények vezetnek minket sorra, a természet adta csodák között. A Rózsakőnél, vagy a monumentális Ranolder-keresztnél érdemes megpihenni. A hegytetőn magasodó kilátó pedig páratlan élménnyel ajándékozza meg a kitartó kirándulókat.

Népszerű célpont az Örsi-hegyen létesített Folly Arborétum és Borászat, mely a növénygyűjtemény-béli sétán kívül bor- és szörpkóstolót is kínál.

Írta/fotózta:

Badacsonytomaj - Látnivalók
Sorry, No posts.
Badacsonytomaj - Gasztronómia
Sorry, No posts.
Badacsonytomaj - Szállások
Sorry, No posts.
Badacsonytomaj - Borászatok
Sorry, No posts.
Badacsonytomaj - Strandok
Sorry, No posts.
Badacsonytomaj - Hasznos infók
Sorry, No posts.